Nakajima 1973-ban kezdte profi karrierjét Japánban, majd 1977-től a helyi F2-es bajnokságban vett részt, amelyet több harmadik helyezés után 1981-ben és 1982-ben is megnyert. A pilóta mögött ekkor már a Honda állt, ennek a kapcsolatnak pedig döntő része lesz a későbbiek során, a japán gyár szinte gyári versenyzőként tekintett az Okazakiban született Nakajimára. Egy átmeneti év után 1984-től zsinórban nyerte a bajnoki címeket a szigetország legnagyobb rangú sorozatában, utolsó évében pedig a nemzetközi F3000-es sorozatban is elindult.
Az F1-re váltás 1986-ban következhetett volna be, ekkor ugyanis a Honda nyomást gyakorolt motorpartnerére, a Williamsre, hogy szerződtessék a motorokért cserébe Mansell helyére Nakajimát. Frank Williams azonban nem hagyta magát, sőt leigazolta Nelson Piquet-t Mansell mellé. A következő lehetőség 1987-ben érkezett el, ekkor a Lotus is Honda motorra váltott, és végül beleegyeztek Nakajima versenyeztetésébe a haloványan teljesítő Johnny Dumfries helyére (aki egyébként Senna nyomására került a csapathoz), így a 34 éves pilóta ott lehetett az 1987-es idény startján a Lotus-Honda színeiben…
Első szezonjában tulajdonképpen nem szerepelt rosszul (egy újonchoz képest), összesen hét pontot gyűjtött, legjobb eredménye egy negyedik helyezés volt Silverstoneban. Azonban csapattársa, a brazil Ayrton Senna ugyanazzal az autóval két győzelmet, és egy világbajnoki bronzérmet szerzett. A japán pilótát a szakma tulajdonképpen rögtön kikezdte, megkérdőjelezvén részvételét a világbajnokságon.
1988-ban a Lotusnál maradhatott (a Honda nyomására), csapattársa viszont az előző évi világbajnok, Nelson Piquet lett. Azonban a Lotus ebben az évben visszaesett, az utolsó turbós szezonban Nakajima mindössze egy pontot szerzett, ráadásul két futamra nem is tudta kvalifikálni magát (Monaco és Detroit) a Lotus 100T-vel. Ennek ellenére maradhatott 1989-ben is a csapatnál, de a Lotus ekkor már “önszántából” marasztalta a japán pilótát, miután a Honda kiszállt a csapat mögül. A gyenge autóval sem ő, sem Piquet nem tudott érdemben mit kezdeni, azonban a szezon utolsó futamán, az esős Ausztrál Nagydíjon Nakajima kitett magáért. A rajt után megpördült, és az utolsó heyre esett vissza, de szívós munkával egyre feljebb zárkózott, majd megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és mindössze 4 másodperccel maradt el a harmadik helyezett Patrese-től. Nakajima kritikusai elhallgattak, és a paddockban is komoly tiszteletet vívott ki magának a japán pilóta.
Az 1990-es szezonban átszerződött a Tyrrell-hez, akik ebben az évben egy forradalmi technikai megoldást alkalmaztak, a megemelt orrkúpot azaz a cápaorrot. Csapat társa pedig nem volt más mint a fiatal francia tehetség Jean Alesi. A brit csapat ekkor Ford motorokat használt, ám már hivatalos volt, hogy 1991-től Honda motorokat fognak használni, így Nakajima ismét a gyár pilótájává válhatott. 1990-ben a japán versenyző három pontot tudott szerezni, Alesi ezzel szemben 13-at. A következő évben megérkezett a Honda (1990-ben használt motorokat szállított a gyár a Tyrrellnek), azonban Nakajima teljesítménye nem változott számottevően, az ekkor már 38 éves pilóta nem igazán tudta felvenni a versenyt a fiatalabb, és sokkal gyorsabb generációval, mindössze két pontot szerzett, mindkettőt a szezon első versenyén. Az évad végén a japán pilóta visszavonult a Formula-1-es versenyzéstől.
A Nakajima-név azonban a motorsportban maradt, fiai ugyanis egyaránt autóversenyzők lettek. Kazuki Nakajima elképesztően sok szériában mérette meg magát (a Formula-1-ben is, a Williams színeiben), jelenleg a Toyota Gazoo Racing pilótája az FIA WEC sorozatban. Másik fia, Daisuke Japánban versenyez jelenleg is, a Super GT sorozatban versenyez, természetesen egy Honda volánja mögött.
A NapiF1sztori cikke alapján.
