A kilencvenes évek végét - kétezres évek elejét írjuk. A Williams már leáldozóban volt, a Ferrari emelkedő pályára állt és a McLaren Mercedes csapat akkoriban etalonnak számított. Kiválló anyagiakkal, bivaly erős motorral (Mercedes) és egy tervező zsenivel (Adrian Newey) a fedélzeten a McLaren meghatározó csapat volt a Forma 1-ben. Mika Hakkinen 1998 és 1999-ben is világbajnok lett, 2000-ben pedig csak épphogy lemaradt a bajnoki címről. A 2001-es év már sajnos nem a sikerektől volt hangos és az év végén a finn világbajnok visszavonult. Helyét az ifjú titán, a szintén finn, Kimi Raikkönen vette át. 2002-ben a McLaren a nagy várakozások ellenére mindössze a harmadik helyen végzett az összetettben, és a Ferrari mellett már a Williams-BMW is eléjük került. Ron Dennis változtatni akart ezen, ezért egy radikálisan új koncepción alapuló versenyautó megtervezését és építését kérte a csapat főtervezőjétől, Adrian Neweytól. Newey szabadkezet kapott és Mike Coughlan segítségével elkészítette az MP4/18-ast, melyet a csapat a 2003-as szezonra szánt. Azonban mivel új, eddig ismeretlen anyagokból és megújult gyártási módszerekkel készült az autó, nem készült el időben, ezért a csapat úgy döntött, hogy a Kanadai Nagydíjig az előző évi, 2002-ben használt MP4/17-es továbbfejlesztett változatát fogja használni, amely az MP4/17D kódjel alatt futott.
Az MP4/18-as radikálisan új alapokra épített, extrakönnyű versenyautó volt, minden milliméternyi felesleg lekerült róla, motortere és oldaldobozai szűkre szabottak lettek, az első szárny orra pedig a régi időket idézően keskeny sávban túlnyúlt az első szárnylapokon, és mélyedő ívet írt le. Az egyik leginnovatívabb fejlesztés a kipufogó diffúzorba való bevezetése volt, amely elképesztő mennyiségű leszorítóerőt termelt kigyorsításokkor, stabil tapadást eredményezve, ugyanakkor fékezéskor bizonytalanná tette az autó hátsó részét. Érdekesség, hogy Newey ezt a megoldást később továbbfejlesztette, és a Red Bullnál újra alkalmazta, ezúttal már sikerrel. Az autóba bekerült új Mercedes motort lejjebb helyezték, ezáltal a kocsi súlypontja is mélyebbre került, ugyanakkor a szűk karosszéria, és az alacsonyabb kialakítás miatt a túlmelegedés veszélye állt fenn.
A kocsit először 2003. májusában próbálta ki a csapat a Paul Ricardon Alexander Wurz vezetésével, azonban már rögtön a teszt elején kiderült, hogy az autó bár pokolian nagy tempóra képes (az aktuális versenyuautónál, az MP4/17D-vel köröző Coulthardnál sokkal gyorsabb volt az osztrák), de a szűk kialakítás miatt túlmelegszik. Elsősorban az új fejlesztésű (és karbon-mivolta miatt rendkívül könnyű) titán-kompozit sebességváltó sínylette meg a motor melegedését, a hőhatásra egyszerűen szétmállott a ragasztott titán szerkezet.
A teszt után a csapat természetesen nem vetette be az új autót élesben, az MP4/17D többnyire megbízhatóan, és eredményesen üzemelt. Az új gépen viszont számos módosítást eszközöltek, például a kipufogó újra hagyományos elrendezést kapott, és a motor hűtésén is próbáltak alakítani, mely a legkritikusabb része volt a versenyautónak. Az átalakított versenyautó legközelebb 2003. júniusában gurult ki a pályára, ekkor már Kimi Räikkönen vezethette. A teszt folyamán azonban a McLaren rejtélyes módon irányíthatatlanná vált, a finn pedig nagyot bukott, az autó pedig totálkáros lett. 10 nappal később már Jerezben tesztelték az autót, ismét Wurz vezetett, és ismét előjött a rejtélyes barcelonai hiba: az osztrák pilóta is nagyot esett, és rövid időre kórházba került. Az autó debütálását természetesen ismét elhalasztották, eközben viszont már az MP4/17D kevésnek bizonyult a Ferrari F2003-GA-val, és a Williams-BMW FW25-el szemben. 2003 augusztusában még egy tesztet futottak az autóval, Wurz ekkor ismét remek tempóra volt képes, ám kiderült, a túlmelegedési problémákat nem sikerült megoldani, a szenzorok a sebességváltóban mintegy 120 Celsius fokot mértek, ami egyet jelentett a váltó alkatrészeinek szétesésével. Végül Ron Dennis úgy döntött, túl veszélyes ezt az autót bevetni, nem csak a megbízhatatlansága, de a rejtélyes hibái miatt is, ráadásul a szerelők sem kedvelték, mert túlságosan szűk lett, és nehéz volt vele dolgozni.
Az MP4/18-as tehát halva született, azonban a csapat kitartott a koncepció mellett és a 2004-es autójukat ennek a modellnek az alapjaira építette, azonban az MP4/19-es sem lett eredményes konstrukció. Továbbra is hűtési problémákkal küszködtek és a versenyzők sorban adták fel a futamokat. A tervezők továbbra is keményen dolgoztak és a brit nagydíjra egy erősen átépített, kvázi B autóval gurultak pályára. Innentől pedig már jöttek az eredmények sőt még egy győzelmet is szerzett vele Raikkönen Spaban. A 2005-ös modell szintén erre a koncepcióra épült, és a kétezres évek egyik legjobb F1-es versenygépe lett.
A NapiF1sztori cikke alapján.
