A tragikus sorsú, kolumbiai Ricardo Londono volt az egyikük, aki egyébként a dél-amerikai ország első F1-es versenyzőjévé vált szerepvállalásával. Londono a híres-hírhedt Medellínben született 1949. augusztus 8-án, és kezdetben hazájában versenyzett, motokrosszozott, de túraautózásban is kipróbálta magát, és országos bajnokká avanzsált. A hetvenes évek második felében került kapcsolatba Pablo Escobarral Bogotában, aki ettől kezdve anyagilag támogatta az egyébként egyáltalán nem fakezű Londonót. 1979-ben az USA-ba, azon belül is az IMSA-ba szerződött, elindult Sebringben és Daytonában is, 1980-ban pedig már Le Mansban is feltűnt, és társaival az összetett hetedik helyén zárt egy Porsche volánja mögött.
Ebben az évben CanAm versenyeken is elindult, méghozzá egy cali-i autókereskedés, valamint Escobar anyagi támogatásának köszönhetően, és meglehetősen sikeres évet zárt, újoncként a 12. lett. Az év végén a kolumbiai kávétermelők szövetsége is mögé állt, így rengeteg pénzzel a háta mögött bérelni tudott egy F1-es Lotust, amellyel az 1980-as brit Aurora-sorozat (itt régi F1-es autókkal versenyeztek) zárófutamán el is akart indulni: Silverstone-ban nagyot bukott az edzésen, ám autóját összerakták, és végül hetedik lett a versenyen. Mivel pénze bőven volt, és ambíciói is, igazi F1-es ülést keresett magának…
A lehetőségre nem kellett sokat várni, az 1981-es daytona-i futam után felkereste őt az Ensing vezetője, Mo Nunn, és a Brazil Nagydíjra ülést adott Londonónak (vélhetően annak a Colin Bennettnek a nyomására, aki a kolumbiai autóját versenyeztette az Aurora-sorozatban), akinek azonban nem volt szuperlicensze – ezt akkor még megszerezhette azzal, hogy eleget köröz az ekkor ideiglenesen alkalmazott, ún. akklimatizációs edzésen, valamint megfelelő tempót is tud autózni. A szerdai napra időzített edzésre azért volt szükség, hogy a pilóták megtanulják a jacarepagua-i pályát, valamint megszokják az óriási hőséget és páratartalmat. Ezzel nem is volt gond, bár Londono négy másodperccel lassabb volt, mint az első helyen végző Reutemann, megelőzte többek közt Derek Daly-t, René Arnoux-t, és még Nelson Piquet-t is, és épphogy csak Gilles Villeneuve mögött zárt – viszont volt egy incidense Keke Rosberggel. Többek közt erre is hivatkozva megtagadták tőle a szuperlicenszet – valószínűsíthető azonban, hogy a dologban Bernie Ecclestone keze is benne volt, aki megneszelte, hogy Londono kapcsolatban áll Pablo Escobarral, és a medellíni kartellel…
Az első kolumbiai F1-es versenyző karrierje ezzel a momentummal lényegében derékba tört. Az Ensign megtartotta a pénzét, Mo Nunn mozgósította a svájci Marc Surert, aki ráadásul pályafutása egyik legjobb versenyét tudta produkálni Brazíliában, ugyanis a negyedik helyen intették le. Londono számára nem volt visszaút az F1-be, így egy ideig még elindult hosszútávú versenyeken (többek közt Juan-Pablo Montoya nagybátyjával, Diegóval egy autóban), de 1986-ban visszavonult. Visszavonulása után Kolumbiában adott el repülőgépeket, hajókat a legismertebb kábítószer-kereskedő kartelleknek, és komoly kapcsolatai voltak a drogcsempészekkel is. 2000-ig működött az üzlet, ekkor a kolumbiai hatóságok 10 millió dolláros vagyonát zárolták, miután kiderültek illegális ügyletei, és közel 2 tonna kokaint találtak házában, de ő maga szabadlábon maradhatott. Próbálta újjáépíteni kapcsolatrendszerét, ám 2009. július 19-én egy tengerparti szállodában ismeretlenek két társával együtt kivégezték – vélhetően egy korábbi, illegális üzleteihez kapcsolódó drogbáró emberei végeztek Kolumbia első F1-es versenyzőjével.
A NapiF1sztori cikke alapján.
