Kezdetben F3-as autókkal versenyzett, és itt már össze is mérhette erejét a sztárokkal, például Jochen Rindttel, Jim Clarkkal vagy épp Jack Brabhammel, akik amolyan hétvégi szórakozásként indultak el ezeken a versenyeken. Rindttel kimondottan jó viszonyba került, aki próbálta a finnt az F1-be segíteni, de egyelőre sikertelenül. Kinnunen sportkocsikra váltott, a rallyt idéző vezetési stílusa pedig lenyűgözte a Porsche embereit, akik szintén igen jó nevű Pedro Rodriguez mellé be is ültették őt 1970-re a világbajnokságra, az eredmény pedig magáért beszél: a duó megnyerte a bajnokságot, és győzött többek közt a daytonai 24 óráson. Ez az eredmény remek ajánlólevél volt a Steve McQueen által fémjelzett Le Mans filmbe melyben kis híján szerepet is kapott volna, de szerződésbeli viták miatt ez nem valósult meg.
Még ebben az évben Rindt elérte, hogy a Lotus főnöke, Colin Chapman foglalkozzon a finnel, ám az osztrák versenyző monzai halálos kimenetelű balesete miatt Kinnunen F1-es álmai 1971-re szertefoszlottak. Így maradt a sportkocsiknál, megszámlálhatatlan mennyiségű versenyen állt rajthoz, Porschékkal, Alfákkal, és rengeteg dobogós helyezést gyűjtött. 1974-ben viszont ismét az F1 felé fordult: John Surtees felajánlotta neki, hogy bérbe adja számára csapata egyik új autóját, a frissen elkészült TS16-ost, melyet a Ford-Cosworth V8-as erőforrása hajtott. Kinnunen mögé a jól ismert AAW Racing (a finn milliárdos Antti Aarnio-Wihuri csapata aki később Valtteri Bottast is támogatta) állt be, ők készítették fel a fekete-arany versenyautót.
A debütálás azonban katasztrofálisra sikerült, az 1975-ös Belga Nagydíjra a csapat három szerelővel, pótalkatrészek nélkül, rossz minőségű használt abroncsokkal, és a kiforratlan, teszteletlen TS16-ossal érkezett meg. Kinnunen autója ráadásul tönkre is ment, nem tudta magát kvalifikálni sem. A csapat Monacót kihagyta, hogy minél jobban felkészülhessen a Svéd Nagydíjra, és ez nem volt rossz döntés: bár Kinnunen csak 25. lett az időmérő edzésen, és 24-en indulhattak el, a versenyirányítás kivételt tett, így rajthoz állhatott – ezzel egyrészt ő lett az első finn pilóta aki hivatalosan is F1-es versenyzővé avanzsált, másrészt ő volt az utolsó pilóta, aki még a régi, klasszikus nyitott sisakban startolt el.
Azonban a csapat úgy számolt, az autó nem fogja kibírni a versenyt, ezért mindössze tíz körre elegendő üzemanyagot töltöttek bele – ezzel egyrészt jelentősen könnyítettek az alapból 80 kiló túlsúlyt cipelő autó gyötrelmein, másrészt Kinnunen ebben a pár körben bizonyíthatott. Elstartolt, majd néhány kör alatt öt helyet jött előre, ám ekkor nem a benzin fogyott ki autójából, hanem az egyik gyújtógyertya ment tönkre, így kiesett. A pénzszűkében lévő csapat még négy versenyhétvégén állt ki, Kinnunen viszont egyszer sem tudta kvalifikálni magát, így mindössze egyetlen rajthoz állás után F1-es karrierje be is fejeződött.
Sportkocsikkal még versenyzett, ám 1977-ben visszavonult, viszont ezt követően is egészen 1985-ig számos versenyen megfordult, akkor akasztotta szögre végleg sisakját.
A NapiF1sztori cikke alapján.
