Az EuroBrunt Walter Brun alapította, aki a nyolcvanas években a sportkocsi világbajnokságban mérettette meg a Brun Motorsport néven futó istállóját, és szép eredményeket is elért, a Porsche autóit versenyeztetve. 1987-ben határozta el, hogy belép a Formula-1-be, ehhez pedig segítséget is kapott, az F1-ből 1985-ben kivonuló Alfa Romeo autóit tervező Euroracingtől, így az új csapat neve EuroBrun lett.
A kisebb, újonnan induló csapatokhoz képest az EuroBrun rögtön két autót is benevezett az 1988-as szezonra. A csapat – kimondatlanul – első számú pilótája a 33 éves, argentin Oscar Larrauri lett, aki korábban a Brun Motorsport színeiben versenyzett különböző kategóriákban, és Le Mansban is remek második helyezést tudott szerezni. Az ő csapattársa az 1987-ben a Brabham színeiben mindössze egyetlen futamon rajthoz álló olasz Stefano Modena lett, aki a Benetton tesztpilótai állását utasította vissza az EuroBrun kedvéért, amely egész évre lehetőséget adott neki. A csapat első versenyautóját az Euroracing tervezői, Mario Tollentino és Bruno Zava tervezték meg, a konstrukció pedig meglehetősen robusztus jelleget öltött, a meghajtásért pedig egy hagyományos V8-as szívómotor felelt, melyet a Ford szállított az újonc csapat számára. A Ford-szerződéssel a csapat gyakorlatilag az eredménytelenséget is aláírta, elvégre ebben az évben még a turbómotorok uralkodtak a pályákon, nem sok esélyt hagyva a szívómotoroknak. A kissé nehézkes kezdést tetézte az is, hogy a csapat financiális helyzete nem javult a tél folyamán, mindössze egyetlen komolyabb szponzorral tudtak megegyezni.
Ennek ellenére az évadnyitó Brazil Nagydíjra mindkét autó kvalifikálta magát, ugyanakkor a futam már nem sikerült jól, mindkét autó megadta magát – Larraurié ráadásul már az első körben. A gyors imolai pályán Larrauri nem tudta magát kvalifikálni, Modena is csak a 26. lett, viszont az olasz célba ért, ugyanakkor mivel 8 kört kapott a futamot megnyerő Ayrton Sennától, így hivatalosan nem lett rangsorolva. Monacóban Modenát kizárták már az időmérő edzésről is, mivel elmulasztotta autójának mérlegelését, argentin csapattársa viszont a 18. lett szombaton, de a futamon hamar kiesett… Modenát Mexikóban is kizárták, mert autója szabálytalan volt, csapattársa újra remekelt, és a 14. helyen célba is ért. Ezt követően viszont Modena teljesített jobban, a következő hat futamon négy alkalommal célba is ért, a Hungaroringen pedig 11. lett, amivel az újonc csapat azévi legjobb eredményét szerezte meg. Larrauri teljesítménye viszont visszaesett, olyannyira, hogy Walter Brun szerződést kötött Christian Dannerrel, hogy üljön be az argentin helyére, azonban kiderült, hogy a német pilóta túl magas az autóhoz, és nem fér el benne, így maradt az eredeti felállás – azonban Larrauri teljesítménye nem javult, a szezon második felében mindössze kétszer tudta kvalifikálni magát (sőt, három alkalommal már a pénteki selejtezőn elvérzett), és csak egyszer ért célba, amikor 16. lett Hockenheimben.
A súlyos problémákat csak tetézte, hogy az anyagi helyzet olyannyira megrendült, hogy az Euroracing a szezon közben elhagyta a csapatot, ennek ellenére az istálló neve nem változott meg – ellentétben az autó külsejével, amelyről lekerült a motorborítás, ezzel a V8-as Ford motor hűtését próbálták meg kicsit javítani, valamint új színezést is kapott az ER188-as.
Az évad utolsó versenyén végül mindkét, autó elrajtolhatott, azonban újra műszaki hibák tették tönkre versenyüket, így pont nélkül fejezték be első szezonjukat Walter Brunék – nyilvánvalóvá vált, hogy a következő évre változtatniuk kell.
A finoman szólva sem túl jól sikerült 1988-as szezont követően Walter Brun igyekezett valamelyest pozitív irányba billenteni a csapatot, és alaposan átalakította a tél folyamán a gárdát. Miután az Euroracing már az előző évben otthagyta a csapatot, erre az évre a maradék szakemberük is távozott, a motorokért immár nem a Ford, hanem a Judd felelt, a Good Year abroncsait felváltották a Pirelli termékei, valamint mindkét pilóta, az alul teljesítő Larrauri, és sokkal többre hivatott Stefano Modena is egyaránt távozott. A csapat így maroknyi szakemberrel, minimális pénzből szinte a nulláról újraindult, de csak egyetlen autóval terveztek az 1989-es szezonra, azt az autót Gregor Foitek kapta meg, aki némi pénz fejében ülhetett be az ER188B-be, amelyen nem sok módosítást eszközölt a csapat a tél folyamán – jobban mondva, nem volt lehetőségük rá az anyagiak miatt. Nagy reményeik nem lehettek ebben az évben sem, főleg miután elképesztően sok csapat nevezett be erre az évre, 20 (!) konstruktőr autói mérkőztek meg egymással 1989-ben, így az elő-kvalifikáció a kisebbek számára élet-halál harcot hozott, és ebből az EuroBrun sem maradt ki.
Brazíliában Foitek a harmadik helyen végzett a pénteki selejtezőn, így részt vehetett a másnapi időmérő edzésen – ott azonban csak a 29. lett, 6,5 másodpercet kapott a pole pozíciót megszerző Ayrton Sennától, így természetesen nem vehetett részt a vasárnapi futamon. Imolában azonban már elvérzett a svájci pilóta pénteken – és ez a szezon során már nem is változott! Foitek a Belga Nagydíjon még próbálkozott, azonban egyszer sem jutott túl a selejtezőn, még a Brit Nagydíjon bemutatkozó új, ER189-essel sem. Az új autót George Ryton tervezte, azonban csak a meglévő alapokra tudott építkezni, márpedig az alapok borzasztóak voltak, így az ER189-es sem sikerült túl jól. Foitek szolgálatait megköszönték a Belga Nagydíj után, a helyére visszatért Oscar Larrauri, azonban az argentin pilóta sem tudott jobban teljesíteni – egyetlen alkalommal sem sikerült túljutnia a pénteki selejtezőn.
Katasztrofálisan sikerült tehát az 1989-es év, még a kiscsapatok közül is kilógott az EuroBrun, a szintén borzalmas autót építő Zakspeed-Yamaha is jobban szerepelt náluk, így Walter Brun csapata az utolsó helyen végzett 1989-ben – ráadásul anyagi helyzete olyannyira megrendült, hogy a folytatás is kétségessé vált.
A NapiF1sztori cikke alapján.
