Ron Dennisnek azonnal motort kellett találnia és egy kényszerű megállapodást kötött a Forddal mely akkoriban nem éppen a legerősebb motor volt a mezőnyban. Ez volt a kisebbik baj. A nagyobb baj az volt, hogy a McLaren számára nem ugyanazt a motort szállította kezdetben a Ford, mint amilyet a Benettonnak, amely az amerikaiak gyári támogatását élvezte már évek óta. A Benettonnak szállított motor erősebb, és könnyebb volt, ráadásul folyamatos fejlesztés alatt állt, egyértelműen a gyár csúcs-terméke volt, nem úgy mint amilyet a mezőny többi csapata – így a McLaren – is kapott. Ennek ellenére a végül a csapatnál maradó Senna elképesztően erős szezont futott 1993-ban, több lenyűgöző győzelmet aratott (például az esős doningtoni Európa Nagydíjon). Azonban Ron Dennis felismerte, hogy komoly gyári háttér nélkül nincs esély a félelmetesen erős Williams-Renault ellen, ezért új motorszállító után nézett.
A csapatvezető végül a Chrysler tulajdonában álló Lamborghini mellett döntött, amely már évek óta képviseltette magát a Formula-1-ben, de eddigi eredményeik meglehetősen szerények voltak. Azonban éppen 1993-ban döntött úgy a Chrysler, hogy a Lamborghini európai eladásain javítani kíván, ehhez pedig egy sikeres F1-es szereplés remek reklámnak bizonyulna, az amerikaiak számításai szerint, ezért komoly összeget kezdtek invesztálni egy ütőképes F1-es motor kifejlesztésébe és megépítésébe. Az új motor megtervezését Mauro Forghierire bízták, aki korábban a Ferrarinál tette le névjegyét. Az új motor egy 3500 köbcentiméteres V12-es lett, amely erőben messze felülmúlta az olasz gyár korábbi F1-es erőforrásait, és a súlyával sem volt különösebb gond.
Miután Ron Dennis és a Chrysler vezetői szóban megállapodtak a frankfurti autókiállításon, a McLaren elkezdett építeni egy átmeneti autót a szezon során, hogy kipróbálhassák az új olasz motort, azonban ez meglehetősen költségesnek bizonyult, ugyanis az MP4/8-ast alapvetően a lényegesen kisebb V8-as Ford motor köré tervezték, így át kellett építeni a hűtőrendszert, és a váltót is. Ennek ellenére elkészült az MP4/8B, az első tesztjére pedig hamar sor is került, mégpedig Silverstone-ban.
Az autó meglepetést okozott, a pilóták beszámolója szerint ereje körről-körre csak nőtt, azonban a megbízhatósága hagyott némi kívánnivalót maga után, Häkkinen alatt konkrétan felrobbant az egyik erőforrás. A csapat és Senna tanácsaira hallgatva Forghieri finomhangolást hajtott végre az erőforráson, ennek pedig meg is lett a hatása, ereje ugyan némileg csökkent, viszont megbízhatósága lényegesen jobb lett. Häkkinen az új motorral 1,4 másodperccel(!) jobb köridőt autózott Silverstone-ban, mint amilyet a Ford-motorral tudtak, Sennát pedig olyannyira lenyűgözte az új motor, hogy már 1993-ban a szezon utolsó versenyein ezzel a meghajtással szeretett volna versenyezni.
Ron Dennis azonban nem állt kötélnek, sőt, váratlan döntést hozott – a Chrysler-Lamborghini helyett megállapodott a Peugeot-val, amely eddig jobbára a hosszútávú versenyzésben volt érdekelt. Az amerikaiak rendkívül csalódottan vették tudomásul a csapatvezető döntését, és azonnali hatállyal be is szüntették F1-es projektjüket. A McLaren a Peugeot mellett sem tartott ki végül sokáig, 1994 végén Ron Dennis kidobta a franciákat (az oroszlános a legnehezebb és egyben a legmegbízhatatlanabb volt a mezőnyben), és megegyezett a Mercedesszel – a német márkával pedig 1998-ban újra a csúcsra ért.
Az ígéretes projektből végül mindössze az egyetlen tesztautó maradt meg, amely manapság a Lamborghini bolognai múzeumában található.
A napiF1sztori vendégcikke
