A Lamborghini is úgy érkezett a Forma 1-ben mint sok más autógyártó. Elsőként motorgyártóként majd később gyári csapatként. Viszont amiben más a Lamborghini, mint a többi gyári csapat, hogy csupán egy évet (1991) húzott le a Forma 1-ben. Motorgyártóként már 1989-ben részt vettek V12-es motorjaikkal a világbajnokságban, akkor a Larrousse csapat autóit hajtotta az erőforrás. Ez az év inkább tanulóév volt, mindössze hatszort ért célba az olasz motorokkal meghajtott versenyautó de így is egy árva pontot sikerült vele megszerezni. 1990-ben a Larrousse mellett már a Lotus is az olasz V12-est építette autóiba, ez a szezon pedig sokkal jobban sikerült, Aguri Suzuki révén Suzukában dobogós helyre is odaértek az erőforrással, mely ugyan kevésbé volt megbízható, azonban ha célba ért, majdnem minden esetben sikerült a pontszerzés.
1991-re az olaszok azonban elvették motorjukat a Larroussetól, és a Lotustól is, és inkább a Ligiernek, illetve egy új csapatnak kívántak szállítani. A franciákkal nem volt gond, az új csapat azonban, amely GLAS névre hallgatott, eltűnt, ráadásul úgy, hogy az új csapattal korábban megállapodott a Lamborghini, hogy nem csak a motort, de a teljes autót ők építik majd meg. Az új csapat egyébként egy mexikói üzletemberhez köthető, bizonyos Gonzalez Lunához, aki azonban a projekt mögül váratlanul kihátrált, és vitte magával a pénzét is, így az egész projekt veszélybe került. A Lamborghini így gyakorlatilag saját magának legyártott egy F1-es autót, amit nem nagyon akart veszni hagyni, így Modena Team SpA néven benevezett a világbajnokságra. Tőkeinjekciót hajtott végre az istállóban, azonban további támogatást már nem nyújtott, a csapatnak saját lábán kellett innentől boldogulnia. A Lamborghini nem merte felvállalni gyári csapatként a Modenát az esetleges kudarc miatt, azonban miután a teljes személyzet, az autók, a motorok, és a székhely is közel álltak a gyárhoz, mindenki tudta a paddockban, hogy a kék versenyautók kihez tartoznak.
A két, rendkívül karcsú Lambo 291-esbe a csapat Nicola Larinit, és Eric van de Poele-t igazolta le, a tesztpilóta Mauro Baldi lett, aki már 1990-ben kipróbálhatta a versenyautó első verzióját. A tesztek során a Lambo 291-es biztató jeleket produkált , optimista hangulatban készült az újdonsült istálló a szezonnyitó USA Nagydíjra, melyet 1991 elején tartottak, Phoenixben. Új belépőként természetesen azonnal elő-kvalifikációra kötelezték őket, és ahol van de Poele rögtön elvérzett, Larini viszont még a két Jordannél is jobb időt futva jutott tovább, majd a remek 17. helyre kvalifikálta magát. A futamot végül 3 kör hátránnyal a hetedik helyen fejezte be, a debütálás tehát nem sikerült kimondottan rosszul, bár valószínűleg az olaszok ennél többet vártak. Interlagosban viszont mindkét autó már pénteken befejezte a hétvégét, egyikük sem élte túl az elő-kvalifikációt. Imolában némi meglepetésre Larini ismét elbukott már pénteken, van de Poele viszont továbbjutott, és a 21. rajthelyet érő időt autózott. Vasárnap a futamon aztán a pontszerzés is összejöhetett volna a belgának, azonban az utolsó körben tönkrement az üzemanyagpumpa az autójában, így csak a kilencedik lett. Aligha sejtették ezek után, hogy a csillaguk ezzel le is áldozott…
A következő öt versenyhétvégén (!) ugyanis már pénteken elvérzett mindkét versenyautó, és amennyiben az elő-kvalifikációs helyeket nem osztják újra (az elmúlt 1 év elért eredményei alapján), akkor elég jó eséllyel többet nem vehettek volna részt időmérőn. Azonban nem így történt, a Modena automatikusan indulhatott az időmérő edzésen (Larini amerikai hetedik helyének köszönhetően), de ez sem segített a szétesőben lévő istállón. Larini még négyszer ugyan tudta kvalifikálni magát, azonban csak két 16. helyezésre futotta erejéből (kétszer pedig baleset miatt kiesett), van de Poele viszont képtelen volt érvényes időt futni szombaton, így gyakorlatilag csak az imolai futamon állt rajthoz a szezon során. A szezon közben először távozott, majd visszatért Mauro Forghieri próbálta menteni a menthetőt, szóba került egy fúzió a Larrousse-csapattal, esetleg a tervezett Reynard-projekttel, valamint az, hogy 1992-ben már Judd-motorokkal áll majd rajthoz az istálló, azonban egyik javaslat sem vált hivatalossá. A Lamborghini teljesen kiszállt a projekt mögül, és nem volt hajlandó anyagilag kisegíteni a csapatot, így gyakorlatilag röviddel az 1991-es szezon után a csapat csődbe ment, és megszűnt.
A gyár azonban maradt a Formula-1-ben motorszállítóként, ellátta még két szezon erejéig a Larrousse-t, illetve a Minardit V12-es erőforrásaival, sőt, egy teszt erejéig 1993-ban még a McLarennel is összeálltak, és komolyan szóba került, hogy a wokingi csapat partnerei lesznek 1994-től, miután Ayrton Senna rendkívül pozitívan nyilatkozott az olasz erőforrásról (mely azonban Chrysler néven futott volna az angol autókban). Azonban miután ebből sem lett semmi, ráadásul tulajdonosváltás is történt az olaszoknál, a Lamborghini kisebb sikerek után kivonult a Formula-1-ből.
A NapiF1sztori cikke alapján.
