SÜTIK HASZNÁLATA - kérünk, tekintsd át és állítsd be igényeid szerint!

Weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek egy része elengedhetetlen a webáruház megfelelő működéséhez. A marketing sütik használatával pedig könnyebbé tudjuk tenni a vásárlást az oldalon és az érdeklődési körödnek megfelelő ajánlatokat, hirdetéseket tudunk megjelentetni neked. A "Beállítások módosítása" gombra kattintva állítsd be a használható sütiket. Későbbi módosítás a bal alsó sarokban levő fogaskerékkkel. További tudnivalókat a sütikről Adatvédelmi szabályzatunkban találsz.

Visszapillantó - Bajnoki autók, 1. rész

Visszapillantó - Bajnoki autók, 1. rész

Sorozatunk első része nem is szólhat igazán másról, mint minden idők legsikeresebb versenyautójáról, az 1988-ban 16 versenyből 15 győzelmet (ebből 10 kettős győzelem) szerző McLaren-Honda MP4/4-ről.

1987-ben a McLaren utolsó szezonját futotta a TAG-Porsche motorokkal, azonban ez már nem volt olyan sikeres évad, mint a korábbiak. A Williams-Honda ellen nem volt ellenszere Alain Prostéknak. Ron Dennis ezen mindenképpen változtatni akart, és komoly átszervezésbe kezdett: sikerült megállapodnia a Hondával, ezzel pedig a turbókorszak legjobb erőforrása került Wokingba. A távozó John Barnard helyére a Brabhamnél már bizonyított Gordon Murray került, akinek jobbkeze Steve Nichols lett. Dennis egyik legnagyobb húzása azonban még hátra volt: átigazolta a Lotustól a brazil Ayrton Sennát, aki 1987-ben már bronzérmet szerzett az összetettben, és az F1 egyik legnagyobb tehetsége volt ezekben az években. A nagy nevek, és a Honda jelenléte ellenére a McLarenre nem sokan fogadtak 1988-ban…

És ők ezt rosszul tették, a Murray-Nichols kettős megalkotta az MP4/4-et, amely az F1 történetének egyik legütőképesebb, és legeredményesebb konstrukciója lett. Az 1988-as szabályváltozások abszolút a tervezőpáros kezére játszottak, ugyanis ez volt az utolsó turbómotoros év egészen 2014-ig. A cél az volt, hogy ebben az évben minél kisebb legyen a különbség a turbót, illetve a szívómotort használók között, ezért előbbiek számos “retorzióval” kellett számoljanak. Ilyen volt például a kisebb üzemanyagtank bevezetése. Az egész rendszer azonban a kuplungrendszerből indult ki, a csapat beszállítója, a Tilton egy szénszálas rendszert készített, mely kisebb átmérőjű volt, mint elődje. A kisebb kuplunghoz a Honda alacsonyabb motort épített, amely köré a kisebb, és alacsonyabb üzemanyagtank, valamint egy vadonatúj tervezésű sebességváltó került. Így összeállhatott a szuper-lapos versenyautó, amely kialakításánál fogva gyakorlatilag egy nyílvesszőhöz hasonlított, szinte tökéletes súlyelosztással, ennél fogva minden szárnyállásnál megfelelő mennyiségű leszorítóerőt termelt.

Az alacsonyabb kialakítás miatt a pilóták szinte feküdtek az autóban, emiatt a gép hosszabb is lett, de ez is csak a kocsi stabilitását növelte. Murray már a Brabhamnél is tervezett hasonló kialakítású versenyautót (a BT55-öst), azonban ők a BMW motor felépítése miatt szenvedtek ezzel a lapos konstrukcióval, a Honda motorja azonban minden szempontból beleillett ebbe a koncepcióba. A Honda új, RA168-E kódjelű erőforrása egyébként egy 1500 köbcentiméteres, V6-os turbómotor volt, mely a szabályozásoknak megfelelően 2,5 bar turbónyomással rendelkezhetett, ereje a leszabályozásnak köszönhetően 650 lóerőre esett vissza (az egy évvel korábbi csaknem 900-ról). Az autó futóműve is remekül sikerült, és ugyan néhány teszt alkalmával próbálgatta a csapat az aktív felfüggesztést, végül annak éles bevetése elmaradt. A versenyautó végül elég későn készült el, és csak mindössze az utolsó teszten sikerült bevetni először, akkor viszont a csapat, és a szakma is elámult tőle, Senna két másodperccel autózott jobb időt, mint a harmadik Gerhard Berger (Ferrari). Ron Dennisék már sejtették, hogy egy igazán különleges gépet alkottak, ám a szezon még hátra volt…

1988 során azonban kiderült, ez a versenyautó valóban egy különleges gép lett, Senna és Prost ellentmondást nem tűrően tarolta le az egész mezőnyt, az eredményeket bővebben nem is érdemes elemezni. A két pilóta rivalizálása ebben a szezonban vette kezdetét, mivel más csapat nem volt ellenfelük, egymással kellett megvívniuk a világbajnoki címért, amely versenyfutást végül Senna nyerte meg, pályafutása során először. A McLaren 1988-ban tarolt, 199 pontot szerzett a wokingi csapat, a szezon 16 futamából 15-öt a piros-fehérek nyertek meg (az egyetlen verseny, amelyen nem sikerült győzni a Ferrarié lett, Monzában – minden valószínűség szerint a McLaren ezt is megnyerte volna, de az élen álló Sennát a futam utolsó köreiben kilökte a később legendás Dakar-menő Jean-Louis Schlesser). Senna nyolc, Prost hét győzelmet szerzett, a csapat legrosszabb eredménye egy hatodik hely volt a szezon során (bár Sennát rangsorolták a monzai kiesése után a tizedik helyen), és összesen tíz kettős győzelmet szereztek.

A McLaren-Honda MP4/4-es tehát minden idők egyik legjobb versenyautójaként vonulhatott nyugdíjba, azonban a brit csapat erre az alapra építve további számtalan győzelmet arathatott a következő években is.

napiF1sztori vendégcikke

Tartalomhoz tartozó címkék: Napi F1 sztori Visszapillantó
Az oldal tetejére