SÜTIK HASZNÁLATA - kérünk, tekintsd át és állítsd be igényeid szerint!

Weboldalunk sütiket (cookie) használ. Ezek egy része elengedhetetlen a webáruház megfelelő működéséhez. További sütik használatával pedig könnyebbé tudjuk tenni a vásárlást az oldalon és az érdeklődési körödnek megfelelő ajánlatokat, hirdetéseket tudunk megjelentetni neked. Minderről szabadon dönthetsz, ha a "Beállítások módosítása" gombra kattintasz. A beállításokat később is bármikor módosíthatod a bal alsó sarokban levő fogaskerékre kattintva. További tudnivalókat a sütikról Adatvédelmi szabályzatunkban találsz.

Lauda és a nürburgringi grillparti

Niki Lauda és a hírhedett német pálya soha nem volt kibékülve. 1976-ban is megmérkőztek egymással. Úgy tűnt, hogy a Ring „nyert” – de mégsem.

Méhes Károly írása (2006)

A képen a következők lehetnek: 5 ember, álló emberek és túra/szabadtéri

Az osztrák reménység 1973-ban még BRM színekben hajtott, amikor karambolozott a Német Nagydíjon, és a csuklóját törte, ezért nem is tudott rajthoz állni hazája futamán, Zeltwegben. 1974-ben már a Ferrarinál szolgált, amikor a Nürburgringen is megszerezte az első rajtkockát (mint még 8-szor abban az évben), de elrontotta a startot, és olyan vehemenciával akarta visszaszerezni pozícióját, hogy azt első kanyarban ütközött a Tyrrellt vezető Jody Scheckterrel, és kirepült a pályáról, ahonnan már nem volt számára visszaút – lehet, hogy ezzel vesztette el abban az évben a bajnokságot, hiszen a versenyt aztán csapattársa, a svájci Regazzoni nyerte.

1975 volt Lauda első bajnoki éve, és bár ötször nyert, a Nürburgringi hétvége megint nem tartozott a legsikerültebbek közé. Bár a pálya története során először szorította a köridőt 7 perc alá (ami természetesen pole-t eredményezett a számára), és szépen vezetett is a versenyben, de összeszedett egy defektet, be kellett mennie kerékcserére, ami abban az időben egyenlő volt a kapitulációval. De szerencsére a 22,8 kilométer hosszú pályán ez nem jelentett akkora hátrányt, mint normál körülmények között, és még vissza tudott állni 3.-nak, tehát végül is dobogón fejezte be a futamot – a korábbiakhoz képest ez is nagy szó volt már.

Időközben Lauda – lehet, hogy a kudarcélmények hatása is közrejátszott benne – harcos Nürburgring-ellenessé vált, legalábbis ahol csak tudta, hirdette, hogy a pálya veszélyes, nem megoldott a mentés, nem az 1970-es évekhez méltóak a biztonsági körülmények (pedig még hol voltunk akkoriban a mai sztenderdektől!). Mint a világbajnok nyilatkozatainak, ennek meg is lett a kellő hatásuk: egyrészt világgá kürtölték a hírügynökségek, másrészt sikerült kivívnia a német rendezők ellenszenvét, de még inkább a német közönség és sajtó már-már utálatát. A nagy német lapok is rendszeresen cikkeztek Lauda ellen, gyáva nyúlnak titulálva, azt tanácsolván neki, ha veszélyesnek találja a Ringet, hát tessék, maradjon otthon, senki sem kötelezi, hogy itt versenyezzen. Huschke von Hanstein báró, a német autósport egyik nagy öregje azzal jött Lauda érveire, hogy ő már 40 évvel korábban is versenyzett a pályán, amikor szinte a nullával voltak egyenlőek a biztonsági feltételek.
Lauda hozzáfűznivalója:
– Számomra a Nürburgring sose volt valamiféle mumus, nem gyártottam elméleteket róla. Sőt, eleinte még szerettem is a Ringet, hiszen egy versenyzőnek nincs ennél nagyobb kihívás, itt összehozni egy tökéletes kört, fejben tartani az összes kanyart. Mielőtt itt az első versenyemet futottam, még a Forma-V kategóriában, egy egész hetet edzettem a Ringen, hogy úgy ismerjem, mint a tenyeremet. Az, hogy mikor nyílt ki a szemem a pálya veszélyességét illetően, már biztos a F-1-es időmben történt. Az évek során épp elég balesettel, halállal szembesültem már, és így jutottam el oda, hogy a felesleges veszélyt már nem szabad vállalni, sőt, küzdeni kell ellene – akár a Nürburgringről van szó, akár más pályákról.
A képen a következők lehetnek: autó és túra/szabadtéri

Az 1976-os verseny Lauda számára megint nem kezdődött valami jól. Már vasárnap délelőtt egy sikkírozó élmény érte: amikor bérelt Fiatjával a pálya felé tartott, egy fanatikus szurkoló autójához ugrott, és Jochen Rindt (az első osztrák világbajnok, aki 1970-ben Monzában meghalt) grazi sírjának fotóját rázta a kocsi ablaka előtt. Délelőtt esett az eső, ezért Jochen Mass kivételével mindenki vizes pályára való gumikon indult. Lauda az első kör végén kerékcserére szánta el magát, ezért visszaesett a 9. helyre. A boxból kijőve utolsó emléke, hogy Carlos Pace mögött halad – aztán a következő, ami „megvan” neki: a helikopter propellerének kelepelése, és hogy valaki azt mondja fölötte „Fittipaldi”.
A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, tűz és túra/szabadtéri

Azt, hogy mi történt közben, a világ is csak egy 14 éves amatőrfilmes fiú felvételéből ismerhette meg, aki teljesen véletlenül a Bergwerk kanyar fölötti domboldalban ült és elindította felvevőjét. Látható, amint a Ferrari úgy 200 kilométer per órás tempóban felhajt a kerékvetőre, megcsúszik, és a balkanyarból kivágódik jobbra. A pálya azon részén szikla volt, onnan Lauda gépe már lángba borulva repül vissza az aszfalt közepére. A következő versenyző, az amerikai Brett Lunger nem tudja kikerülni a roncsot, belerohan, és métereken keresztül tolja maga előtt. Aztán ő és a következő érkezők, akik már önként álltak meg segíteni, megpróbálkoznak a lehetetlennel: kihúzni a világbajnokot a 800 fokos pokolból. Harald Ertl, Guy Edwards és főképp Arturo Merzario (a www.origoauto.hu-n: A mentőangyal neve: Arturo Merzario) hihetetlen bátorsággal tették a dolgukat, míg az egyetlen közelben álló pályabiztonsági ember – civil ruhában!– jóformán csak szemlélője volt az eseményeknek. Edwards visszaemlékezése szerint az egészben a legborzasztóbb az volt, hogy Lauda végig magánál volt, a lángok közül kihallották ordítását és könyörgését, ahogy rimánkodott, mentsék ki valamiképpen.
Lauda leírása a „Protokoll” című könyvében:
– Hallom Marlene hangját. De nem látom, én nem tudok megszólalni. Járnak a gondolataim: balesetem volt, biztos kórházba visznek. Olyasmit hallok „Leszívni a tüdőt”, és ezt is értem, megpróbálok a tőlem telhető módon együttműködni, tudom, hogy ez fontos, hiába, hogy a fájdalom szinte elviselhetetlen. Be vagyok kötözve, vak vagyok, néma vagyok, mozdulatlan vagyok. Jön valaki, és hamarosan megértem, hogy egy pap. Latinul motyog, mintha a végítéletet mondaná. Egy ilyen utolsó kenettől már csak azért is meg lehet halni, mert akkora sokk... A pap semmi bíztatót nem mond, mintha már nem is élnék...
Négy napnak kell eltelnie, míg a Mannheimi Klinika orvosai kijelenthetik: a világbajnok túl van a közvetlen életveszélyen. Akármilyen különös, nem harmadfokú égési sérülései voltak a legaggasztóbbak, hanem a benzingőz, amit belélegzett, nagy mértékben roncsolta a tüdejét és vérkeringését is tönkre tette.
– Rettentő volt az intenzíven. A 30 fokos melegben szinte megőrültem. Csütörtökön jött el a nap, hogy kértem egy tükröt. Ahhoz, hogy rendesen lássak, az ujjammal kellett felemeljem a szemhéjamat. A fejem úgy be volt kötözve, hogy a rendes méreténél háromszor nagyobb volt, mint egy dinnye ült a nyakamon. Nem lehetett rendesen felismerni semmit, még az orromat se, pedig az meg sem égett.
Eközben a sajtó elképesztő dolgokat írt az élet-halál harcot folytató világbajnokról, amiben a Bild című bulvárlap járt az élen. „Hová lett az arcom!” – kiáltott fel szerintük Lauda a betegágyán. Máskor ezt írták: „Laudának többé már nincs arca – nyers hús az egész feje, a szeme ebből lóg elő”. Már amikor biztos volt, hogy életben marad, akkor se maradt abba a szenzáció-hajhászás: „Lauda túlélte önmagát – de mihez kezd majd arc nélkül?”, majd hosszan fejtegették, hogy az osztráknak az évek során a plasztikai sebészek miképp „építenek” majd új fejet... De még így is megelőlegezték azt, hogy régi ismerősei és versenyzőkollégái csak a hangjáról fogják felismerni!
A tények azonban egészen másról szóltak. Lauda két hetet töltött a klinikán, ahol az első veszély elmúltával valóban véghez vittek a fején néhány kötelező korrekciós plasztikai műtétet, a combjáról és a hátsó feléről ültettek át bőrt a homlokára és a halántékára. A kórházból egy menekülési útvonalon, a hátsó ajtón csempészték ki a fotósok siserehada elől.

A folytatás még inkább ismert, és bizony sokan csodáról beszéltek. A baleste után hat héttel Lauda rajthoz állt az Olasz Nagydíjon, és 4. lett. Az év végén elvesztette bajnokságot James Hunttal szemben, egyetlen ponttal. De 1977-ben újból világelső lett, és erőfeszítései elismeréseképpen az Év Sportemberévé is megválasztották.

Lauda, mondhatni, azóta is, 30 éve „büszkén” viseli balesete nyomait. Illetve többnyire azt hangsúlyozta kinézetét illetően, hogy nagyjából nem érdekli, ki mit gondol róla – bár az is igaz, hogy égett arcával, és a fejét takaró piros sapkájával lett igazán jellegzetes, összetéveszthetetlen figura, jóllehet, erről a hírnévről bizonyára szívesen lemondott volna. A balesetet meglehetős szarkazmussal csak „nürburgringi grillaprtiként” emlegeti, de ő már csak ilyen, saját magán tud a legkevésbé meghatódni.

Öt évvel ezelőtt, a baleset 25. évfordulóján két osztrák barátjával ellátogatott a Nürburgringre, és ott, a kis híján tűzhalállal végződött esemény helyén, 10,6-os kilométernél még pezsgőt is bontottak a régi szép idők emlékére... Ekkor vették észre, hogy egy biciklis közeledik feléjük. Lauda erre elbújt a bokorba, jelezvén a többieknek, hogy eszeljenek ki valamiféle csínyt. A biciklis meg is állt, és érdeklődött, mi történik itt. A két barát bűnbánó képet vágott, és kijelentették, hogy Niki Lauda 1976-ban elveszett fülét keresik... Arra nem számítottak, hogy a derék úriember nagy Lauda-tisztelő volt, és erre beszólásra szó szerint haragra gerjedt. Elkezdte kioktatni a két bécsi havert, hogy Lauda az egyik valaha élt legnagyobb sportember, és kikérte magának ezt viselkedést! A lelkes védőbeszéd végére aztán a nevezett személy előlépett a bokrok közül, nem is kell mondani, a biciklis atyafi teljes döbbenetére. De a pezsgő maradékát már együtt hörpölték fel, és felettébb jó hangulatban távoztak arról a helyről, ami majdnem Niki Lauda életét követelte – ám végül a régi, 22,8 kilométer hosszú Nürburgring halálát hozta el.

A képen a következők lehetnek: 1 személy, mosolyog, állás, túra/szabadtéri és természet

Tartalomhoz tartozó címkék: Ferrari F1 Classic
blog comments powered by Disqus
Az oldal tetejére