Mercedes
Raikkönen az élen, Vettel a második!
Félidős eredményeket közlünk a 2019-es Nagy Forma-1 felmérésünkről.
Annyi minden változott meg idén az F1-ben, hogy időszerű feltérképezni, kiknek is szurkolunk most.
Ha te is hozzá szeretnél járulni az eredményhez, a kérdőívet ide kattintva érheted el. A kitöltés 2 percet vesz igénybe.
Nagy csapatoknál a fiatalok: Leclerc, Gasly, Norris
A jelek szerint 2019-re a Mercedesen kívül minden csapatnál lesz legalább egy csere. A nagy istállók a jelek szerint az ifjúságra szavaznak.
Az F1 Classic.reblog.hu engedélyével.
Minden vasárnap futam
Nagyon-nagyon rég volt olyan, aminek 2018-ban tanúi lehetünk: Fernando Alonso a Formula-1 mellett a WEC-ben is részt vesz egy Toyotával és a Le Mans-i 24 óráson is ott lesz. Pedig valaha természetes volt, hogy a F1-es pilóták szinte minden hétvégén versenyeztek – ki itt, ki ott.
Azt a 200-át!
A kétszázasok klubja egy elit társaság csak sok klubtag nem volt szerencsés a 200-ik nagydíján.
Hamiltonra vár a Ferrari?
Lewis Hamiltonnak idén lejár a szerződése a Mercedesnél. Piero Ferrari több mint érdekes kijelentéseket tett a brit világbajnokról. Mi következik ebből?
Az F1 Classic.reblog.hu engedélyével.