Nagy változáson ment át a Forma 1 1996-ban. Két világbajnoki címe után Michael Schumacher a Benettontól a Ferrarihoz szerződött. A Ferrari megkezdte felzárkózását az élcsapatokhoz, míg a Benetton leszállóágba került, a McLaren pedig folytatta az ismerkedést az előző évben hozzájuk szegődő Mercedesszel. Az 1994-es imolai tragédiák után az FIA fokozott figyelmet fordított az F1-es autók biztonságának növelésére. Évről évre fejlesztettek bizonyos területeket, új kihívások elé állítva a tervezőket. 1996-ban az egyik fő változást a pilótafülkék oldalfalának megmagasítása jelentette, melynek célja a versenyzők fejének nagyobb védelme volt.
Ebben az évben vezették be a harmadik szabadedzést, a tréningeken 30 körben határozták meg a maximálisan teljesíthető távot. A csapatok megszűnése miatt (Pacific, Forti, Larousse) a korábbi előkvalifikációkra már nem volt szükség; bevezették, hogy kettő helyett egyetlen, szombati időmérő edzés dönt a rajtsorrendről, és ekkor lépett életbe a 107%-os szabály. 1996-ban debütált a ma ismert rajtprocedúra is. Ettől az évtől már nem zöld lámpajelzés adott jelet a versenyzőknek, hanem az egyesével felvillanó piros lámpák együttes kialvása. Ebben az évben búcsúztunk az addig megszokott állandó rajtszámoktól is. A versenyzők innentől a csapatuk előző évi bajnoki helyezésétől függően kapták rajtszámukat, egyedül az aktuális címvédő tarthatta meg az 1-est. Így került Michael Schumacher jóvoltából a Ferrarira a presztízst jelentő szám és tűnt el a Gilles Villeneuve által híressé tett 27-es.
Egy dolog nem változott még pedig az, hogy az etalon továbbra is a Williams és a Renault V10-es erőforrása maradt. A Williams annyira kimagaslott a mezőnyből, hogy az első versenyeken az elmúlt évek ezüst érmese Damon Hill és az Indycarból frissen igazolt ifjú titán Jacques Villeneuve házi csatáját hozta. A spanyol nagydíjat az őrültes monacoi futam után, június másodikán tartották Barcelona melletti Montmeloban a Circuit de Catalunya-án.
Az időmérő edzés a szokott mederben zajlott: az élen a két Williams-Renault zárt, Damon Hill és Jacques Villeneuve fél másodpercet adott a harmadik Michael Schumachernek, mögöttük pedig a két Benetton-Renault következett, így ez is tükörsima futamnak tűnt. Azonban vasárnap elképesztő mennyiségű eső zúdult a pályára, és az eső az egész futam során is végig ömlött, így az eddigi erőviszonyok teljesen felborultak.
Ezt használta ki Michael Schumacher, aki könnyű autóval, és teljes esős beállítással vágott neki a futamnak – azonban a német beragadt a rajtnál, a Ferrari kis híján lefulladt, és hat pozíciót el is bukott, mire lendületbe tudott jönni. A bajnoki címért küzdő, és az élről rajtoló Damon Hill szintén pocsék rajtot vett, de hátrébb is több pilóta balesetet szenvedett a futam elején, az első két kör után mindössze 14 autó maradt versenyben! Hamarosan a rendkívül enervált Hill is követte őket, megpördült a célegyenesben, és a boxutca falának csapta a Williamst, és azonnal kiesett. A grove-i csapat Villeneuve-ben bízhatott ezt követően, azonban ő sem tudta megállítani a félelmetes tempóban versenyző Schumachert, aki az irreális körülmények közt más kategóriában vezetett a többiekhez képest, és a 13. körben átvette a vezetést, és eltűnt a távolban, körönként átlagosan 3 másodpercet (!) vert mindenkire.
A mezőny közben folyamatosan fogyatkozott, a futam felénél már csak 9 autó körözött, majd az utolsó körökben mindössze hat pilóta maradt a pályán. Schumacher az élen másfél percre (!) növelte előnyét, azonban a Ferrari új fejlesztésű V10-es motorjában leállt egy henger, így óvatosságból a német visszavett, de így is 45 másodperccel verte meg a második helyen autózó Jean Alesit (Benetton-Renault). A Ferrari színeiben először aratott győzelmet Michael Schumacher, aki ezután a futam után megkapta a Regenmeister – Esőmenő – becenevet is, méghozzá teljesen jogosan, a német klasszisa szükséges volt ehhez az eredményhez, mivel a Ferrari műszaki szinten még jelentősen elmaradt a Williamsektől. A kaotikus futamon tehát Schumacher és Alesi mögött Villeneuve (Williams-Renault) lett a harmadik, Frentzen (Sauber-Ford) a negyedik, Häkkinen (McLaren-Mercedes) az ötödik, és Pedro Diniz (Ligier-Mugen) a hatodik.
