A francia gyártó a 2002-es teljes gyári visszatérése óta évről-évre fokozatosan lépett előre, 2002-ben és 2003-ban negyedikek lettek összetettben. 2003-ban már futamgyőzelmet ünnepeltek a Hungaroringen Alonso révén és jó pár dobogós helyezések is örülhettek. 2004-ben pedig az előkelő a harmadik helyen végeztek. A cél 2005-ben is a fokozatos előrelépés volt, azonban az új autó első tesztjei után a csapat inkább a világbajnoki címeket célozta meg, az R25-ös modell ugyanis kiváló konstrukciónak bizonyult.
A franciák új autóját Bob Bell vezetése alatt készítette el a csapat, az R25-ös az előző évi modell alapjaira épült, csak sokkal optimalizáltabb lett, még úgy is, hogy a szabályváltozások a leszorítóerő csökkentésére irányultak. Komoly változást jelentett viszont az autó elektronikájában az az integrált rendszer, amit a Renault a Magneti Marellivel közösen fejlesztett ki. A rendszer lényegében minden elektronikai vezérlést egy egységbe tömörített be, így nem különálló részegységek összehangolásával történt az autó vezérlése. Ez sokkal gyorsabb adatgyűjtést eredményezett, ráadásul mivel már csak egy egységet kellett beépíteni, az autó könnyebbé is vált. A meghajtásért a Renault RS25 kódjel alatt futó V10-es erőforrása felelt, amelyet a gyár a szezon során öt lépcsőben fejlesztett, az utolsó, RS25E változat már 900 lóerő teljesítmény leadására volt képes 19500-as fordulaton. Az erőforrás nem tartozott a legerősebbek közé, mégis tartóssága, alacsony fordulaton remek nyomatéka és a motor kis súlya okán a legjobbak közé került.
Pilóták tekintetében egy komoly változás történt mindössze, Fernando Alonso maradt, csapattársa pedig a csapathoz lényegében visszatérő olasz Giancarlo Fisichella lett (“Fisi” 2001-ben távozott a Renault jogelődjének számító Benettontól), így két sikerre éhes, fiatal pilótával vágtak neki a franciák a 2005-ös szezonnak…
Alaposan bekezdett a kék-sárga alakulat, Fisichella pole pozíciót szerzett Ausztráliában, majd sima rajt-cél győzelmet aratott, Alonso pedig harmadik lett. A spanyol pilóta ezt követően viszont átvette a kezdeményezést, zsinórban három győzelmet aratott (köztük a fantasztikus imolai sikerrel, ahol heroikus csatát vívott Michael Schumacherrel), és úgy tűnt, nem lehet megállítani a franciákat, a Ferrari jobbára szenvedett az F2005-el és a Bridgestone gumikkal (ebben az évben tilos volt a verseny közbeni kerékcsere), a Williams-BMW nem volt már komoly tényező annak ellenére, hogy bivalyerős volt a BMW motor, a BAR-Honda sem volt meggyőző, egyedül a Toyota tudta úgy ahogy tartani a lépést a franciákkal. Az imolai futam azonban intő jel volt, mert Kimi Räikkönen nehezebb McLarenjével (melynek a felfüggesztését Adrian Newey alaposan újra tervezte) simán tartotta az első helyet, de autója hamar megadta magát…
Spanyolországban Alonso győzelmére számítottak a helyiek, azonban a McLarennel Räikkönen nem kegyelmezett, és 2005-ben először legyőzte Alonsót. Monacóban a Renault eltaktikázta magát, így a spanyol csak a negyedik lett, finn riválisa közben óriási fölénnyel újra győzni tudott. A Nürburgringen is folytatódott a McLaren támadása, Räikkönen az utolsó körig az élen állt, ám a kockásra fékezett gumijai keltette vibráció tönkretette a futóművét, és kiesett, így Alonso két futam után újra győzni tudott. A Kanadai Nagydíj volt a csapat számára a mélypont, Alonso rendkívül idegesen vezetett a futam alatt, elsősorban azért, mert kissé beragadt csapattársa mögé. Ennek eredménye végül az lett, hogy a spanyol a falnak ütközött, és kiesett, néhány körrel azután, hogy Fisichella hidraulikai probléma miatt kiesett. Indianapolist is nulla ponttal hagyták ott, az emlékezetes Michelin-botrány miatt.
Franciaországban, a Renault hazai pályáján már jobban alakultak a dolgok, Alonso újra győzött, Räikkönen pedig a második lett. Ekkor 24 pont volt a spanyol előnye az egyéni összetettben. Silverstone-ban a másik McLaren, Juan Pablo Montoya tört borsot Alonso orra alá, így ott csak második lett, viszont tovább nőtt az előnye, miután Räikkönen csak a harmadik lett. Németországban Räikkönen elképesztő tempót diktált, azonban a technika újra kibabrált vele, és az élről esett ki, Alonso pedig lecsapott az újabb lehetőségre, és győzött. A Hungaroringen újabb szerencsétlen futam következett, Alonso rögtön a start után ütközött Ralf Schumacherrel, és csak 11. lett. Törökországban, Belgiumban és Monzában egyaránt második lett a spanyol, két alkalommal Kimi Räikkönen, egyszer Montoya mögött. Olaszországban végre Fisichella is újra dobogóra állhatott, ez a szezonnyitó óta nem sikerült neki Alonso pedig második míg a negyedik helyen a gumi problémákkal küzdő Raikkönen lett.
A Brazil Nagydíjon elérhető közelségbe került az egyéni bajnoki cím. A spanyol abszolút biztonsági versenyzést bemutatva a harmadik lett a két McLaren mögött (200 óta ez volt az első kettős győzelme a mcLarennek), ezzel pedig már két futammal a bajnokság vége előtt bebiztosította pályafutása első világbajnoki címét. Japánban Fisichella lehetett volna a főszereplő, amennyiben győz, akkor a konstruktőri bajnoki címet is bebiztosíthatták volna a franciák a szezonzáró Kínai Nagydíj előtt, azonban az olasz pilótát az utolsó körben egy fantasztikus manőverrel megelőzte Kimi Räikkönen, ezzel megnyerte a futamot, így az utolsó futamra maradt a döntés. Ott azonban Alonso újra győzött, így a konstruktőri bajnoki címet is bezsebelte a Renault. A Ferrarit letaszították a trónról…
Az R25-ös Renault nem volt a leggyorsabb autó 2005-ben (nyers tempó tekintetében a McLaren-Mercedes MP4/20-asa magasan jobb volt), de a legmegbízhatóbb, és legkönnyebben kezelhető gépe volt. A konstans, erős teljesítmény pedig kifizetődött, Alonso magabiztosan gyűjtötte a pontokat az egész szezon során, így megérdemelten szerezte meg pályafutása első bajnoki címét.
A napiF1sztori vendégcikke
